A miniszter ismertette, hogy az agrártárca tavaly októberben újra megnyitotta az élelmiszeripari fejlesztést szolgáló felhívást 50 milliárd forintos keretösszeggel, 40 milliárd forintot az élelmiszer-feldolgozó üzemek számára, 10 milliárd forintot pedig a borászati üzemek számára különítettek el. A felhívásra idén január és április között lehetett támogatási kérelmet benyújtani.
 
Összesen 1003 kérelem érkezett be, 133 milliárd forintnyi igénnyel, ezek közül első körben 352 kérelmet, mintegy 48,6 milliárd forinttal már biztosan támogatnak. A kérelmek egy része még elbírálás alatt áll, és a megítélt támogatás összege elérheti akár a 70 milliárd forintot is - részletezte a miniszter.
 
Nagy István elmondta, hogy a felhívás támogatási lehetőséget biztosít a mezőgazdasági termékek feldolgozását segítő élelmiszeripari, illetve borászati fejlesztésekhez, többek között borászati termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzésére, illetve épületek kivitelezésére.
 
Hozzátette, hogy a vp részeként korábban már megjelentettek egy élelmiszeripar-fejlesztést szolgáló felhívást, amelynek keretében eddig 110 milliárd forint értékben támogattak beruházásokat.
 
Az agrártárca vezetője kitért arra is, hogy az élelmiszeripar termelési értéke tavaly 3236 milliárd forint volt, 2010 óta 25 százalékkal nőtt. Ebben érdemi szerepe volt a kedvezményes hitelprogramoknak és az élelmiszeripar rendelkezésére álló támogatások jelentős emelkedésének. A vp támogatásai nemcsak az élelmiszeriparra vannak pozitív hatással, hanem az agrárium minden területének lendületet adnak - fűzte hozzá.

Viski József, a vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár hozzátette, hogy az élelmiszeripari vállalkozások 500 millió forintos támogatási maximumot vehetnek igénybe, a borászatok pedig 200 millió forintot.
 
A támogatási kérelmeket többek között hús, zöldség, gyümölcs feldolgozására, italkészítmények és olajok előállítására lehetett benyújtani, míg a borászati beruházásoknál bor, habzóbor és pezsgő előállítására, technológiai korszerűsítésre lehetett pályázni.
 
Az értékelésnél kiemelt hangsúlyt fektettek arra, hogy innovatív és versenyképes beruházások valósuljanak meg, munkahelyek teremtődjenek a magyar vidéken. Emellett biztosítottak forrást ezen vállalkozások energetikai korszerűsítésére a környezeti terhelés csökkentése érdekében - jegyezte meg a helyettes államtitkár.