Horváth Ildikó elmondta, ezt a segítséget az érintettek megkaphatják az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központtól, az egészségfejlesztési irodáktól, de számos honlap, illetve egy telefonos applikáció is rendelkezésre áll. A november 21-i „Ne gyújts rá!”világnap célja, hogy ezen a napon a dohányosok ne gyújtsanak rá, legyen ez a nap a leszokásuk első napja.

Az államtitkár kiemelte, fontos a gyerekkorban elkezdett prevenció, hogy tudatosítsuk a gyerekekben: a dohány károsítja a szervezetet, egy dohányos életét 10-14 évvel rövidíti meg a cigarettázás, és ugyanilyen fontos, hogy mindenki tisztában legyen a passzív dohányzás ártalmaival is.

A tüdőgyógyász végzettségű államtitkár kitért arra is, hogy megtévesztőnek tartja az e-cigaretta terjesztésében érdekelt cégek azon álláspontját, miszerint ezek a készítmények segítenek a dohányzásról leszokásban. Hozzátette, ezzel szemben mára bizonyított, hogy ezek a termékek fenntartják a nikotinfüggőséget, valamint az úgynevezett hevített dohánytermékek sem alkalmasak a leszokásra.

Mint mondta, csökkent a passzív dohányzásnak kitett emberek száma azzal, hogy Magyarország évekkel ezelőtt szigorította a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, és a szigorítást teljes politikai és társadalmi konszenzus övezte. Horváth Ildikó elmondása szerint tudomásukra jutott az első olyan haláleset Európából, ami az e-cigarettához köthető.

Demjén Tibor, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Dohányzás Fókuszpont vezetője elmondta, tíz éve indult az óvodai dohányzást megelőzését célzó program; a cikiacigi.hu oldal az 5-8, a 9-14 és a 15-20 éves korosztálynak nyújt megfelelő információkat a témáról.

A szakember hozzátette: a felnőtt magyar lakosság 27,5 százaléka dohányzik, 1,7 százalékuk alkalmanként, 25,8 százalékuk rendszeresen, míg a fiatalok (13-15 éves) 25 százaléka vallja magát dohányosnak, közülük 6 százalék cigizik naponta. Ez a hat százalék “fordul át” a később mért 25,8 százalékra, ami azt is jelzi, hogy a fiatal korban kialakuló nikotinfüggőség a későbbiekben napi fogyasztóvá teszi az embereket.

Szekér Enikő, a Budakeszi járás egészségfejlesztési irodájának vezetője elmondta, kiemelt programjuk a dohányzásról leszokás támogatása, a megelőzés, az iroda munkatársai számos helyen tartanak felvilágosító, támogató előadásokat minden korosztály számára.

A sajtótájékoztatóval egy időben a világnap alkalmából Budapesten, Szegeden és Debrecenbe flashmobot tartottak, a résztvevők egy dobogó szív alakú élőképet formáztak meg, hogy motiválják az embereket a leszokásra és hogy kampányoljanak az egészség megőrzése mellett.