Az Országos Mentőszolgálat hagyományos szilveszternapi sajtótájékoztatóján Golopencza Pál elmondta: országosan 500-nál is több mentőautó lesz szolgálatban, ezt éjjel 21 kocsival erősítik meg. Ezen felül a mentésirányítást is megerősítik - tette hozzá.
 
A főorvos felhívta a figyelmet a szilveszteri veszélyekre, kiemelten a pirotechnikai eszközök használatával és az alkoholfogyasztással összefüggésben. Kiemelte azt is, hogy éjjel 0 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható. Ilyenkor nő a kihűlés veszélye, főként azok esetében, akik jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak.
 
Azt is hozzátette, hogy a közlekedés szabályai szilveszterkor sem változnak, így aki alkoholt fogyasztott, az semmiképpen se üljön volán mögé.
 
Golopencza Pál arra is figyelmeztetett, hogy mindenki csak hivatalosan megvásárolható pirotechnikai eszközt használjon.
 
Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője hozzátette: a pirotechnikai eszközök is okozhatnak balesetet, ha azokat nem előírás szerint használják. A petárdázás pedig minden esetben tilos - közölte.
 
A szóvivő azt mondta: tavaly kilenc, pirotechnikai balesethez riasztották a mentőket. Ez a szám pedig most sem lesz nulla, mert múlt vasárnap egy 13 éves fiú könnyű sérüléseket szenvedett pirotechnikai eszköz miatt.
 
Győrfi Pál közölte: a szilveszter az egyik legnagyobb erőpróbája a mentőknek. Éjfél és hajnali 4 óra között annyi hívást kapnak, mint máskor 24 óra alatt sem - hangsúlyozta