Azok száma, akik az első oltást megkapták, mintegy 526 ezer volt, a második oltást is számítva több mint 778 ezer védőoltást adtak be - ismertette.
 
György István azt mondta: Magyarország továbbra is az egyik legfeszesebb oltási tempót diktálja egész Európában.
 
Emlékeztetett, kedden két fontos mérföldkőhöz érkeztek: átlépték a 2,5 millió beoltotti számot, ez azt jelenti, hogy 25 százalékos az átoltottsági szint. A szerda reggeli adatok szerint 2 536 751 ember kapta meg az első védőoltását, vagyis minden negyedik magyar ember már megkapta a koronavírus elleni vakcinát. Ezzel Magyarország messze megelőzi az uniós átlagot, ami 13 százalékos - mondta. Az államtitkár a másik mérföldkőnek azt nevezte, hogy 1,5936 millió magyar ember már a második oltását is megkapta, ez a magyar lakosság 10 százaléka.
 
Minden egyes beoltottal "újabb lépést teszünk a járványból kivezető úton" - mondta az államtitkár, aki felhívta a figyelmet arra is: mivel elérték a 2,5 millió beoltotti számot, szerdától nyitva lehetnek az üzletek, működhetnek a szolgáltatások és már csak 22 órától lép életbe a kijárási tilalom.
 
Minden egyes beoltottal közelebb kerül az ország ahhoz, hogy kevesebb legyen a súlyos beteg, az elhunyt és a gyászoló család, és ahhoz is, hogy visszatérjen az élet a normális kerékvágásba, hogy működhessenek a munkahelyek, az óvodák, az iskolák, az egyetemek, találkozni lehessen szeretteinkkel, barátainkkal, újranyithassanak az éttermek, a közösségi terek - mondta.
 
Hangsúlyozta: azokban a csoportokban, ahol a védőoltásokat már célzottan beadták, például az egészségügyi dolgozóknál, az idősotthonokban, radikálisan csökkent a megbetegedések száma. Ezért arra biztat mindenkit - mondta -, hogy aki eddig még nem igényelte az oltást, regisztráljon, hiszen a védőoltás életet menthet. Aki regisztrál, most már rövid időn belül sorra kerülhet - tette hozzá.
 
Felidézte: az oltási rendben azt a feladatot adták a háziorvosoknak, hogy a praxisukban a legidősebbektől haladjanak a fiatalabbak felé. Most már minden praxisban és központi oltóponton az aktív korosztályt is oltják - mondta.
 
Ismertette: megkezdték egy másik célcsoport, a pedagógusok oltását is, már több mint százezer pedagógus kapta meg eddig az oltást, kedden pedig újabb több mint százezer bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kapott sms-ben behívót soron kívüli oltásra.
 
A pedagógusok soron kívüli oltásának múlt heti első körére 78 ezer, már korábban regisztrált pedagógus kapott meghívót, közülük 66 685-en, vagyis a 85 százalékuk jelent meg az oltáson - mondta, megjegyezve, hogy az akciót megelőzően már 34 ezer pedagógus kapott oltást.
 
Bejelentette: mivel a múlt héten beoltottak második oltása az érettségi időszakára esik, úgy döntöttek, hogy az ő oltásukat is hétvégén igyekeznek megoldani az érettségi vizsgák zavartalanságáért. Az első oltásuk után 5 héttel sms-ben fogják őket ismét értesíteni második oltás időpontjáról.
 
A pedagógusok oltásának második üteme csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart. Erre több mint 100 ezren kaptak meghívót, köztük a köznevelésben, a szakképzésben és a bölcsődékben dolgozók, akik regisztráltak, valamint azok a pedagógusok, akiket első körben behívtak, de az oltáson nem jelentek meg. Az oltás ezúttal is többnyire kórházi oltópontokon vagy szakrendelőkben lesz, és ezúttal is Pfizer-vakcinával történik. Azok, akik az elmúlt három hónapban igazoltan koronavírus-fertőzésen estek át vagy most más okból nem tudnak megjelenni az oltópontokon, később is kapnak lehetőséget oltásra - mondta.
 
A háziorvosokra, a kórházi és a szakrendelőkben kialakított oltópontokra épülő magyar oltási rendszer jól teljesít - értékelte az államtitkár, megköszönve a folyamatban részt vevők munkáját.
 
A következő napok oltási tervéről szólva úgy fogalmazott: "még mindig erősen megköti a kezünket a rendelkezésre álló vakcinák mennyisége". Ismertette: 3,9 millióan regisztráltak, közülük 1,6 millióan még várnak az oltásra. Ennyi vakcina továbbra sincs sajnos az országban, ezért továbbra is az határozza meg az oltás ütemét, hogy mikor és mennyi vakcina érkezik - mondta.
 
A következő napokban kétfajta vakcinával tudnak oltani: a múlt héten érkezett Szputnyikkal és a szerdán érkezett Pfizerrel. A 250 ezer Szputnyik vakcinát az Nemzeti Népegészségügyi Központ megvizsgálta és engedélyezte a beadását, csütörtöktől megkezdődhet a kiszállítása a kórházi oltópontokra, ahová az eddig bevált rend szerint a háziorvosok szervezik az oltandókat. Praxisonként átlagosan 50 embert küldhetnek oltásra. A 246 870 adag Pfizer-vakcinából 114 ezret második körös oltásokra használnak, 100 ezer adagot a pedagógusok oltására, több mint 32 ezerre pedig a háziorvosok szervezhetnek oltandókat. A háziorvosok jelenleg is oltanak AstraZenecával, Modernával és néhol még Sinopharm-vakcinával is folynak második körös oltások is - mondta.
 
Budapesten a háziorvosok mellett 18 járóbeteg-szakrendelőt is bekapcsoltak az oltásba, György István szerint ennek is köszönhető, hogy a húsvéti ünnepek alatt is dinamikusan tudtak haladni.
 
Az elmúlt napokban a Magyar Honvédség oltóbuszai is folyamatosan dolgoztak, Nógrád és Komárom-Esztergom megyében több mint 20 kisebb településen oltottak. Az oltóbuszokkal a következő napokban a katonák második körös oltását végzik, ha ezzel végeztek, akkor újra visszatérnek a kistelepülésekre.