Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora az M1 Ma reggel adásában ismertette az eljárás menetét. A hagyományos PCR vizsgálatok során az orr vagy garatból vett mintákból izolálják a vírus örökítőanyag (RNS), amely költséges és hosszú folyamat. Az új módszer egy lépésben méri meg a RNS-t úgy hogy nem előzi meg a fehérje és az örökítőanyag szétválasztása. A mintavétel nem változik, vagyis itt is az orrból vagy garatból kell mintát venni.

Ezzel a módszerrel a tesztelési kapacitások is duplájára, háromszorosára növelhetnek, ami különösen fontos lehet például az egészségügyi dolgozók gyors vizsgálatában, miközben a teszt hatékonysága semmiben sem változik, ugyanolyan eredményes a PCR mintavétel.

Sajtóhírek szerint már gyártja a Richter Magyarországon az egyik gyógyszert, amit a legesélyesebbek között tartanak számon a koronavírus kezelésére szánt terápiás készítmények közül. A Remdesivir hatóanyagát tartalmazó injekciók már rendelkezésre állnak a kórházi ellátásban.

Ez az első igazán komolyabb előrelépés a koronavírus gyógyszeres kezelésében – fogalmazott.

A Remdevisir az egyik leghatékonyabb szer a középsúlyos, kórházi ellátásra szoruló betegek esetében. Öt napon keresztül hat ampulla adásában. Boris Johnson brit kormányfő és Donald Trump amerikai elnök kezelésében is fontos szerepet kapott a szer.

A Remdesivir alapvetően javítja a betegek túlélési esélyeit, valamint a középsúlyos esetek esetében a tüneteket enyhíti.