A Mol közleménye szerint a programba a legfeljebb egyéves munkatapasztalattal rendelkezők jelentkezhetnek, akár a budapesti központba, akár a vállalatcsoport hat országban - Lengyelország, Horvátország, Szlovákia, Csehország, Románia, Szlovénia - működő leányvállalataihoz.

Az egyéves program lehetőséget biztosít az egyetemi alap- vagy mesterképzést végzett fiataloknak, hogy megismerkedjenek a Mol-csoporttal, az energiaiparral, és innovatív ötleteikkel részt vegyenek az iparág átalakulásában. A résztvevők beilleszkedését mentor segíti, szakmai fejlődésükhöz pedig számos lehetőséget kínál a vállalat - közölték.

A tájékoztatás szerint a Mol kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, a vállalat a nemrég megjelent Mol 2030+ stratégiájában is hangsúlyozta, hogy a Mol komplex átalakításának végrehajtásához elengedhetetlen a sokszínű, befogadó vállalati kultúra. A legnagyobb értéket a tehetséges kollégák jelentik, ezért fontos, hogy a vállalat hosszú távon is vonzóvá váljon a tehetségek számára, fejlessze és megtartsa őket - hangsúlyozták.

A közleményben Zdravka Demeter Bubalo, a Mol-csoport HR igazgatója kifejtette, hogy a vállalat olyan új üzletágakba lép be hamarosan, ahol eddig még nem volt jelen, és ezzel új típusú kihívásokra kell felkészülnie. Támogatják a fiatal generációt és egyben számítanak rájuk, mert innovatív szemléletmódjukkal hozzájárulhatnak a célok megvalósításához. A Growww frissdiplomás program évek óta segíti azokat a pályakezdő fiatalokat, akik a régió egyik legnagyobb vállalatánál képzelik el a jövőjüket - jelezte.

A Mol frissdiplomás programjára április 30-ig lehet jelentkezni.