A kormányfő kiemelte: a jelenleg hatályban lévő korlátozások változatlan formában hétfőtől még egy hétig biztosan fennmaradnak.
 
Azt mondta, egyszerűbb lett volna két hétről dönteni, de egy héten belül sok minden változhat, ezért hoztak most intézkedést egyelőre egy hétre. Ráadásul a húsvét kockázatos időpont lesz, mert a járvány terjedése összefügg a kontaktusok számával - mutatott rá.
 
Kiemelte: az oltások számának növelése a legfontosabb védekezési eszköz. Minden héten négyszer-ötször annyi embert oltanak be, mint amennyien megbetegednek - mondta. Hozzátette: gyorsan kell oltani, ehhez pedig vakcina kell.
 
Közölte: mivel a következő két hónapban 500 ezerrel kevesebb AstraZeneca-vakcina érkezik, mint amiről megállapodtak, legalább ennyi keleti vakcinát kell szerezni, hogy tudják tartani az oltási ütemet. Tárgyalnak is erről, és jó esély van rá, hogy a kiesett AstraZeneca-vakcinákat kínai és orosz oltóanyaggal tudják pótolni - mondta.
 
Orbán Viktor kifejtette: rekordokat döntöget a harmadik hullám, csütörtökön meghalt 213 ember, 1174-en vannak lélegeztetőgépen, és még több mint 9 ezren kórházban. Ez nem az a pillanat, amikor a korlátozásokon lazítani lehet - fűzte hozzá.
 
Elmondta, hogy még 1618 lélegeztetőgéppel felszerelt ágy van, és csaknem 11 ezer szabad kórházi ágy, vagyis még jelentős kapacitások vannak.
 
Felidézte: az elmúlt időben egyeztetett a kórházigazgatókkal, akik tapasztalt és felkészült emberek, így minden kórház biztos irányítás alatt áll. Mindenkinek vannak gondjai, de meg is fogja tudni oldani ezeket központi segítséggel - mondta a miniszterelnök.
 
Megjegyezte: a rezidenseket már javarészt beoltották és vezényelték is, a végzős medikus hallgatók pedig most kerülnek sorra az oltásban.
 
A kormányfő úgy értékelte, hogy további szigorításokat már nehezen viselne el az ország. Azt kérte a családoktól, a fiataloktól és a vállalkozóktól, hogy tartsanak ki, és ha újra tudják indítani a gazdaságot - mondta -, erős és bőséges lesz a következő év.
 
Kitért arra: fokozatosan lehet majd nyitni, és olyan terv kell, amely a beoltottak számához igazítja az újranidítás lépéseit.
 
A kormányfő arról is beszélt, hogy a beoltottak száma pénteken haladja meg a 1,5 milliót. Egymillió 260 ezren rendelkeznek oltási igazolvánnyal, és a fertőzésen igazoltan átesettekkel együtt összesen mintegy kétmillió védett ember dokumentáltan van.
 
Azt mondta, akik vizsgálattal igazolják, hogy korábban átestek a fertőzésen, szintén kaphatnak védettségi igazolványt. Lesznek olyan szakaszai a nyitásnak, amikor a védettségi igazolvánnyal több szolgáltatás lesz elérhető - tette hozzá.
 
Orbán Viktor a baloldaltól azt kérte, hogy hagyja abba az oltásellenes kampányt, mert ezzel kockára teszi az emberek életét.

Közölte: ha nyilvánosságra lehetne hozni az EU gyógyszergyártókkal kötött szerződéseit, lehetne látni, mi a vakcinabeszerzés rendje. Ma már bánja, hogy elhitte Brüsszel érvelését, hogy gyorsabban és jobban megy a beszerzés, ha a tagállamok rábízzák ezt a feladatot - fogalmazott.
 
Úgy látja, a migrációs válság után ez a második nagy csalódás az európai politikában. Akkor Magyarország nem értette, miért hívja be a migránsokat az EU, ahelyett, hogy megállítaná őket a határnál - emlékeztetett. Hozzátette: mindez jól mutatja, hogy a nemzetállamok felett nem járt még el az idő.
 
A miniszterelnök azt is mondta, hogy Brüsszelből most vakcinát várnak és nem útlevélszabályokat.
 
Rossz lelkiállapotban van egész Európa, így Magyarország is - értékelt. Közölte: lelkileg is újra kell indítani, újra kell egyesíteni az országot, és ez meghaladja a politikusok feladatát, a művészekre, az egyházakra, mindenkire szükség lesz.
 
Kiemelte: ma Magyarországon nem oltópontból van kevés, hanem vakcinából, és van terv arra, hogy új oltópontokat nyissanak, ha kell. Amelyik háziorvos úgy gondolja, hogy a rendelője nem alkalmas az oltásra, annak igyekeznek segíteni - mondta.
 
A kormányfő azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz kilép az Európai Néppártból (EPP) kifejtette: az az időszak, amíg a párt az EPP tagja volt, "jó volt, szép volt, elég volt". E kapcsolat első megroppanása a migrációs válság idejére tehető, de korábban is voltak viták, amikor nem kaptak egyértelmű támogatást a rezsicsökkentéshez, a bankok és a multinacionális vállalatok megadóztatásához - idézte fel.
 
A kormányfő úgy folytatta: eltávolodtak egymástól a gondolatok, és amikor bejött a világjárvány, ahelyett, hogy segítené a néppárt a kormányokat a védekezésben, szabályzatokat módosít. Ez "méltatlan, képtelen és célszerűtlen", így "a legjobb, ha az ember veszi a kalapját" - összegzett Orbán Viktor.
 
Közölte: kapcsolatban áll a lengyel miniszterelnökkel és Matteo Salvini olasz politikussal, és ez a három ország megpróbálja újjászervezni az európai jobboldalt, közösen tervezik meg a jövőt.