Az ITM szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban hozott intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is.

A befizetett vizsgadíjat senki sem veszíti el, az érintettek a vészhelyzet elhárítása után díjmentesen vehetnek majd részt a most lemondott vizsgákon, vizsgálatokon és utánképzéseken. A felhalmozódó ügyhátralék gyors ledolgozásáért a KAV a tervek szerint hivatali időn túli és hétvégi időpontokat is biztosít majd ügyfeleinek – írták.

A közleményben tájékoztattak arról is, hogy a vizsgaközpont ügyfélszolgálati irodáiban átmenetileg szünetel a személyes ügyintézés, az egyéb ügyfélszolgálati csatornák – telefon, e-mail, posta – viszont elérhetőek, a szervezet honlapján (www.kavk.hu) pedig folyamatosan frissülő tájékoztatás olvasható.