Az ülés hétfőn 11 órakor kezdődik három, a közelmúltban elhunyt országgyűlési képviselőre: Szabó Ferencre (Fidesz), Tímár Györgyre (FKGP) és Pánczél Gyulára (MDF) történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.

A parlament az első napirendi pontban dönthet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-es üzleti jelentéséről és beszámolójáról.

A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra és az azonnali kérdésekre egy-egy óra, míg a kérdésekre további 30 perc áll majd rendelkezésre.

Az Országgyűlés ezt követően előbb megtárgyalhatja, majd el is fogadhatja a visegrádi csoport megalakulásának 30. évfordulójáról szóló politikai nyilatkozatot, amelyet a Ház külügyi bizottsága terjesztett elő.

Kedden a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló kormányzati indítvány általános vitájával kezdődik az ülés.

Az igazságügyi miniszter ebben a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot, hangsúlyozva, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.

Az ülésnap további részében általános vitát tartanak a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal és az ügyészség 2019-es tevékenységéről, valamint az innovációért és technológiáért felelős miniszter nemzeti adatvagyonról szóló törvényjavaslatáról is.