Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tájékoztató elején elmondta: egyáltalán nincs kapacitás probléma. Jelenleg 1170 ember szorul lélegeztetésre, több mint tízezer kórházi ágy szabad.

Mint mondta, továbbra is az oltás a legjobb megoldás a járvány megfékezésére. Ha kellően sokan regisztrálnak, kellően sokat oltunk, akkor nem lesz negyedik hullám. Csütörtök este nyolckor lezárul a nemzeti konzultáció, az eredményeket a hétvégén teszik közzé.

A miniszter arról is beszélt, hogy közel vagyunk a nyitáshoz. Mint mondta, a  konzultáció alapján döntenek arról, hogy a védettségi igazolvány milyen jogosultságokat ad majd. Több lépcsős újraindításban gondolkodik a kormány.

Az oltottságtól függ a nyitás

Pénteken jelenti be Orbán Viktor az elkövetkezendő hetek intézkedéseit. Minden vakcinára szükség van, keletire és nyugatira is. Magyarországon a beoltottak száma már az 1,4 milliót is meghaladta, ezzel Európában a második helyen állunk.

Gulyás Gergely elmondta: már egymilliónál is több védettségi igazolványt küldtek ki a beoltottaknak. A kínai vakcinaszállítmányok előbb érkeznek, az oroszok hamarosan behozzák a februári lemaradást. Ma kiderül az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) álláspontja az Astra Zenecáról. Az eddigi szakvélemények szerint ez az oltás is hatásos és nem okoz komplikációkat, vagy súlyosabb mellékhatásokat.

Júniusig megtörténhet a lakosság teljes átoltottsága

A miniszter elmondta: a lakosság felét keleti vakcinákkal fogják beoltani, így próbáljuk meg elviselni ezt a néhány nehezebb hetet, remélhetőleg utána lehet majd nyitni. A harmadik hullám csúcsának közelében járhatunk, pár napon, vagy egy héten belül tetőzhet a harmadik hullám, legkésőbb március végén. Utána csökkenhetnek a számok.
Gulyás Gergely a terjedő álhírekre reagálva hangsúlyozta:

Országosan egységes védekezés van, nem tervezünk területenként eltérő intézkedéseket.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ már cáfolta  az ezzel kapcsolatos álhíreket, melyek a sajtóban jelentek meg. A miniszter arról is szólt, hogy nem oltópontokra, hanem vakcinákra van szükség

"Budapesten 700 oltópont van, nincs szükség a főpolgármester által felajánlott oltópontokra."

Az érettségi időszakára a tanárok is megkaphatják az oltást, de az idősek előnyt élveznek. Gulyás Gergely cáfolta azt az álhírt mi szerint a háziorvosok külön listákat kapnak arról, hogy betegeik közül ki melyik vakcinát kaphatja meg.

A miniszter emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor és Áder János is a kínai vakcinát kapta. Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elárulta, hogy már őt is beoltották és a Szputnyik V vakcinát kapta meg.

Megismételte, hogy minden Magyarországon használt oltóanyag hatásos és biztonságos.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely ismételten megerősítette: az FFP2-es maszk használatát nem tervezi kötelezővé tenni a kormány.

Általános maszkviselési szabály van előírva, de nem fogják megszabni, hogy melyik fajtát lehet használni.

Elhangzott: ahogy megérkezik Magyarországra, máris oltani fognak a Janssen egydózisú vakcinájával, de az EU még nem küldött szállítási ütemtervet.

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy Brüsszel sokat késett a vakcinagyártókkal kötött szerződések aláírásával, emiatt tudta Orbán Viktor már novemberben, hogy bajok lesznek a nyugati oltóanyagokkal, ezért kezdett el a kormány novemberben tárgyalni a keleti vakcinagyártókkal.

A miniszter nem tud olyan magyarról, aki az AstraZeneca oltása miatt, vagy a vakcina beadását követően halt volna meg. Megismételte: valamennyi oltásnak több az előnye, mint a lehetséges mellékhatása.

Még nincs döntés a szóbeli érettségiről, de remélhetőleg nyáron, a rendes időpontban biztonságosan meg lehet tartani. A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy első a biztonság.

Emlékeztetett rá, hogy tavaly sokan aggódtak az érettségi miatt, el akarták halasztani a vizsgákat, a kormány mégis úgy döntött kiemelt óvintézkedések mellett megtartják, ami utólag helyes döntésnek bizonyult.

Az erdőkertesi háziorvos esetére utalva Gulyás Gergely elmondta: annál nagyobb felelőtlenséget nem tehet egy orvos, mint hogy megtagadja az oltást a betegeitől.