Ez azt jelenti, hogy a főváros nyolc kerületében, valamint Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyében, a Csepel-sziget környékén, illetve Csorna,  a Dunakanyar, Szekszárd és Szolnok térségében kerül sor gyérítésre - közölte Dóka Imre.
 
A beavatkozások részletes programja megtalálható a katasztrófavédelem honlapján - tette hozzá.
 
Mint elmondta: a júniusi csapadékos időjárás miatt szinte mindenütt tömegesen vannak jelen a szúnyogok.  A középső és nyugati országrészben a lárvatenyészőhelyek mérete csökkent, azonban a Tiszán levonult kisebb áradást követően a folyó mentén továbbra is jelentős területeken képesek szaporodni, ezért ott elhúzódó ártalomra kell számítani - ismertette.
 
A kifejlett szúnyogok, amennyiben a környezeti feltételek megfelelőek számukra, négy-hat hétig maradnak életben - fűzte hozzá.
 
A szakemberek - folytatta - az összefüggő, nagy kiterjedésű tenyészőhelyekre a következő napokban légi úton juttatják ki a lárvák elleni biológiai irtószert. A baktérium által termelt speciális fehérje az alkalmazott dózisban csak a szúnyoglárvákra hat, így közvetlenül a vízi élőhelyeken alkalmazható.
 
Ugyanakkor, azokon a településeken, amelyeken már megjelentek a kifejlett szúnyogok, földi járműre rögzített úgynevezett melegködképző vagy permetezőberendezések segítségével irtják a vérszívókat - sorolta.
 
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakosság is sokat tehet a szúnyogártalom csökkentése érdekében.
 
Példaként mondta, hogy egy vízzel teli virágcserépben, madáritatóban százszámra képesek megjelenni a csípőszúnyogok lárvái, amelyek a jelenlegi meleg időben akár egy hét alatt kifejlődhetnek.
 
A ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján olvasható tájékoztató - mondta a szóvivő-helyettes.