Egyelőre nem lehet megmondani, hogy a koronavírus-járvány a globális és a magyar gazdaságra milyen hatást gyakorol, de a hazai lakáspiac helyzetét már most befolyásolta. 

Azonnali reakció

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: „A járvány hatása gyorsan begyűrűzött a mindennapokba. A lakáspiacon állt meg az élet, de alapvető változásokat hozott az új helyzet. A személyes tapasztalatszerzés helyett még inkább felértékelődik a valós és részletes információkat tartalmazó online hirdetések szerepe. A vevők ugyanis egyre tudatosabban, az elérhető információk és képek alapos áttekintése után választanak majd ki egy-egy lakást, amely valóban érdekli őket.”

Az ingatlanközvetítők szerepe is felértékelődhet a következő időszakban, mivel a segítségükkel már csak valódi eladási vagy vételi szándék esetén működnek együtt a tulajdonosok vagy a vevőjelöltek. „A gyakorlatban arra számítunk, hogy sok tulajdonos és vevőjelölt nem feltétlenül akar minden lehetséges partnerrel közvetlenül tárgyalni, hanem az eddiginél nagyobb arányban bízhatnak meg közvetítőket, és a segítségükkel az eddiginél több üzlet jöhet létre” – tette hozzá a szakember.

Felszálló ágban a kínálat

Az ingatlan.com összefoglalójából az eddigi trendek is láthatóak. A legfrissebb adatok szerint ugyanis a kereslet az elmúlt hetekben visszaesett, de a kínálat bővült. Az ingatlan.com adatai szerint a március 2-13. közti időszakban a magánszemélyek 3,7 százalékkal több eladó lakáshirdetést adtak fel, mint az azt megelőző időszakban. Az idén eltelt két és fél hónapban is bővült a kínálat a múlt év azonos időszakához viszonyítva, volt olyan hét, amikor 8-17 százalékkal nőtt a kínálat.

„Összességében az látszik, hogy az idén megnőtt a piacon frissen megjelent eladó lakások száma. A vevők nagy lehetőséget kapnak ezzel. Jelentősebb árleszállítás a teljes piacot nézve nem várható, ugyanakkor a korábbi évekhez képest sokkal gyakoribbá válhatnak az alkalmi vételek. Valamint a vásárlók többet alkudhatnak a tulajdonosok által megszabott árból, hiszen aki valóban értékesíteni szeretné ingatlanát, az most 10-15 százalékkal kevesebb vevőre hagyatkozhat, mint a veszélyhelyzet előtt. Fontos azonban, hogy a lakáspiac keresleti oldalán sem állt meg az élet. A kereslet csökkenése annak is köszönhető, hogy vannak, akik most elhalasztják lakásvásárlásukat, ráadásul a kevésbé komoly vételi szándékkal rendelkező ingatlanturisták is eltűnhetnek. Aki vevőként a piacon maradt, az komoly vételi szándékkal, hatékony üzletkötésre törekszik” –vázolta a következő időszakban várható fejleményeket az ingatlan.com szakembere. A kereslet tavaly kezdődő visszaesése miatt is egyre jobb pozícióba kerültek a vevők, a következő időszakban ez még inkább így lesz. 

Új forgatókönyvet kap az albérletpiac

Az albérletpiacon pedig a lakáshotelek iránti kereslet lanyhulása hozhat komolyabb változást a következő időszakban. Balogh László azt mondta, hogy a koronavírus-járványnak egyik, már most látható hatása, hogy az idegenforgalomban komoly visszaesés jöhet. Ez pedig az elmúlt években rövid távú kiadásra szánt ingatlanok, vagyis a lakáshotelek tulajdonosait érinti. Körükben még nincs eladási pánik, ez jelenleg még nem is lenne indokolt. 

Az ingatlan.com szakembere szerint a külföldi turisták számának visszaesése miatt a hosszabb távra kiadó lakásoknál lehet komolyabb kínálatbővülés. Az elmúlt két hétben a magánszemélyek és közvetítők több mint 4 százalékkal több lakást hirdettek meg kiadásra, mint az azt megelőző két hétben. Ha a lakáshotelek tulajdonosai a közép- illetve hosszútávú bérbeadást választják a rövid távú kiadás helyett, az elsősorban a budapesti belvárosi albérletpiacon mérsékelheti az árakat. 

Átmeneti lehet a visszaesés

Balogh László elmondta, hogy az ingatlanpiaci forgalomban a szokásosnál kevesebb adásvétel miatt visszaesés várható, de ez átmeneti jellegű lesz, és a veszélyhelyzet megszűnése után a piac gyorsan regenerálódhat. „Minden attól függ, hogy mennyire lesz elhúzódó hatású az egészségügyi világjárvány: ha a várakozások alapján több hónapig is eltart, akkor ennyi idő alatt akár több ezer lakásvásárlást is elhalaszthatnak. A helyzet lecsengése után viszont ezeket várhatóan gyorsan bepótolhatják az emberek, így a piaci visszapattanás akár pár héten alatt is megtörténhet. Emiatt azok a vevők, eladók és ingatlanközvetítők lesznek ennek az időszaknak a nyertesei, akik felkészülten kísérik figyelemmel a változásokat, és lendületből tudnak bekapcsolódni a piaci élénkülésbe” – tette hozzá az ingatlan.com szakembere.